Retropol Kávéház

Amikor meghallottam, hogy az egykori Független Kisgazdapárt újjáalakult a rendszerváltáskor, olyan érzés fogott el, mint amikor egy régen elfeledett autót látok veteránautóként végiggurulni a városon. Már maga a név is egy távoli, letűnt, rég elfeledett világ illatát idézte számomra, amit akkoriban talán a szentendrei skanzennel, a szabolcsi Lajos bácsi zsúpfedeles házával, a Tüskevár iskolajeleneteivel, illetve a kisvárosi vasúti kocsmák hangulatával tudtam rokonítani.

Budapesti gimnazistaként nehezen tudtam elképzelni, hogy néhány idős, kemény és általában haragos parasztember programjára bárki is vevő lesz. Mert hát igaz, hogy a kisgazdák nagyon utálták a letűnt rendszer szereplőit, de az SZDSZ akkor még náluk is jobban utálta, tehát emiatt nem volt érdemes a kisgazdákra szavazni. Aztán igaz, hogy a kisgazdák verhetetlenek voltak a nemzetiszínű pántlika lobogtatásában, de akkoriban ezt a nemzeti retorikát az MDF-esek úgy tudták vinni, hogy közben a kinézetükben és a mondataikban is sokkal kevésbé hasonlítottak a régi filmhíradók két ökörrel szántó szereplőihez. Azt meg egyszerűen nem hittem el, hogy a kisgazdák itt tényleg szét akarják osztani a földeket. Biztos voltam benne, hogy ezt mindenki poénnak gondolja.

Akkoriban halvány mosollyal tekintettem arra a szövegre is, ami az oldal tetején bemutatott szórólapon szerepel. Egyáltalán nem tűnt megbélyegzőnek, kirekesztőnek, megosztónak számomra. Bár logikai értelemben azt írták rá, hogy ha magyar vagy, akkor csak rájuk szavazhatsz, ami ekvivalens azzal az állítással, hogy ha nem szavazol rájuk, akkor nem vagy magyar. De mégis, ennek az egész kínrímes csasztuskának a bumfordisága inkább legyintésre és mosolygásra késztetett. Mint ahogy akkor sem tartunk lincseléstől, ha a tízéves Petike kijelenti, hogy aki szerint a folcvágen rosszabb a rönónál, annak nem való autós kvarcjáték. 

Később ennek az "aki magyar, A-t csinál és/vagy B-t nem csinál" szerkezetű gondolatnak hosszú és szomorú története lett, ami máig sem ért véget. De erről talán egy másik bejegyzés fog szólni.

Utánanéztem, hogy vajon létezik-e még a kisgazda szórólapokon reklámozott RENOVA GMK. Nos, 1990-ben két Renova Gmk is volt az országban, ami nem tudom, hogy fordulhatott elő. Az egyik egy békéscsabai, a másik egy kiskunhalasi cég volt, építőiparral, illetve épületfenntartással foglalkoztak. Az egyiket 1998-ban, a másikat 1994-ben végelszámolták. 

Ez a bejegyzés egy megdöbbentő dokumentumfilmet tartalmaz, amit a tecsőn tett közzé egy általam ismeretlen felhasználó. A most vasárnapi EP-választás leendő legnagyobb nyertese vagy vesztese, Bokros Lajos múltjáról tár fel addig nem is sejtett, botrányos részleteket ez az 1995-ben készített film. Jó szórakozást!

(A film három részletben érhető el, együtt kb. 28 perc)

Esős vasárnap délutánokon, áramszünet idején, a vízvezetékszerelőre várva, vagy június elején, az ötévente esedékes érettségi találkozókra készülődve mindig hasznos időtöltés a régi tablókat nézegetni.

Ilyenkor fény derül a világ nagy igazságaira, hogy lám, az X mennyire hülye volt, aztán mégis bejött neki az a benzincsempészes biznisz, azóta van húsz kocsmája és csak röhögni jár haza az Adriáról, tehát az érvényesüléshez nem csak és nem elsősorban észre van szükség. Meg hogy a félzseni Y, aki mindig osztályelső volt, kivéve énekből meg testnevelésből, annak aztán akkora agya volt, hogy valaki egyszer felfigyelt rá és együtt lettek milliárdosok valami informatikai ötletből, tehát a tehetség mégis utat tör magának.

A fentiekhez hasonló, a világ működését egy patikamérleg pontosságával leíró kocsmoid bölcsességek bőven teremhetnek akkor is, ha az SZDSZ 1990-es, ezüstérmes csapatának tablóját nézegetjük.

Mécs Imre például az '56-os politikai akadémia növendékeként került be az SZDSZ 1990-es csapatába. Villamosmérnöki végzettségével kuriózumnak számított a történész - jogász - tanár - szociológus - egyéni gazdálkodó parlamentben. Aztán 2006-ban az MSZP csapatához igazolva az országos listáról szerzett mandátumot, kivívva ezzel egy gennyes fröcsögésért felelős jobboldali megmondóemberből a "megélhetési halálraítélt" minősítést. Azóta is parlamenti képviselő.

Tölgyessy Péter ennél korábban, 1996-ban távozott az SZDSZ-ből, pedig az első parlamenti ciklusban frakcióvezető is volt. Aztán 1998-ban a parlamenti patkó átellenes oldaláról, az ekkor már kicsit sem liberális Fidesz padsoraiból játszotta az élő fricska szerepét. Három teljes cikluson keresztül nem szólalt fel a Parlamentben. 

Magyar Bálint azóta is emblematikus tagja az SZDSZ-nek. A Horn-kormányban ő váltotta oktatási miniszterként Fodor Gábort, aki ebben a szerepében annyira könnyűnek találtatott, hogy már a mérleg hibájára gyanakodtak. A nevéhez fűződik a kétszintű érettségi ma is üzemelő rendszere, amit a magyar intézményi és társadalmi sajátosságok egymásra hatásaként pont akkora részben sikerült csak bevezetni, hogy az előnyei ne nagyon érvényesüljenek, de a hátrányai igen.

Kis János a demokratikus ellenzék jelentős alakja és az SZDSZ első elnöke volt, de sosem lett parlamenti képviselő. Rendszeresen publikál a sajtóban, a CEU tanára. 2002-ben kilépett az SZDSZ-ből, miután ismertté vált, hogy az SZDSZ által is támogatott Medgyessy Péter kormányfő a Kádár-rendszer állambiztonságának szigorúan titkos tisztje volt.

Szabó Miklós az SZDSZ alapító tagja, 1990-től két teljes ciklusban a párt parlamenti képviselője volt. 1998-ban egyéniben nem indult, és szerepelt ugyan az SZDSZ budapesti és országos listáján, de nem befutó helyen. 2000-ben elhunyt. Ma az SZDSZ mellett működő pártalapítvány az ő nevét viseli.

Pető Iván szintén a demokratikus ellenzék tagjaként lett az SZDSZ alapító tagja, 1990-től mindmáig a párt parlamenti képviselője. Országos ismertsége az 1991-ben, Kónya Imre MDF-es frakcióvezetővel a kárpótlás témájában lefolytatott televíziós vitát követően ugrott meg. Tölgyessy Pétert váltva 1992-től öt évig az SZDSZ elnöke. Az 1994-es választásokon egyéni választókörzetben második helyre szorult a politikában addig nem jegyzett Pécsi Ildikó szocialista jelölt mögött, nagy derültséget keltve. Jelentős szerepet játszott az 1994-es MSZP-SZDSZ koalíció tető alá hozásában. Kormányzati feladatot sosem vállalt, vélhetően már nem is fog. 

Haraszti Miklós tagságát az SZDSZ 1990-es csapatában az a jelentős demokratikus ellenzéki múltja biztosította, amely már 1973-ban elindult, a Vörös Csillag Traktorgyár marósaként szerzett tapasztalatait feldolgozó, Darabbér című könyvével. 1994 óta nem parlamenti képviselő, de médiakuratóriumi delegáltként, illetve az EBESZ tisztségviselőjeként nem távolodott el az SZDSZ, a politika és a jó minőségű öltönyök világától.

Demszky Gábor 1990 tavaszán ugyan képviselői mandátumot nyert, de miután ősszel  Budapest főpolgármesterévé választották, lemondott róla. Ezt a mutatványt azóta minden választási évben megismételte, sőt, 2002-ben nem is várta meg az őszt a lemondással. Volt egy rövid pártelnökös meg egy EP-képviselős dalbetétje. Ő "A" főpolgármester. Hogy milyen, azt majd akkor fogjuk megtudni, ha lesz legalább egy másik is, akivel össze lehet hasonlítani. Főpolgármesteri munkáját mindvégig az a kétszintű önkormányzati struktúra hátráltatta a legjobban, ami mellett a rendszerváltáskor az SZDSZ kardoskodott.

Tamás Gáspár Miklós is (Kis Jánossal és Hack Péterrel) egyike annak a három szakállas - szemüveges - kevéshajú eszdéeszesnek, akiket gyakran kevertek össze egymással a politika kevésbé figyelmes szemlélői a '90-es évek elején. TGM Erdélyben született, majd a '70-es évek végén Magyarországra települt. A demokratikus ellenzék tagjaként még az egypárti parlamentnek is tagja volt, miután 1989-ben egy visszahívott képviselő helyére megválasztották. Az 1994-es választások óta nem képviselő. 2000-ben szakított az SZDSZ-szel, mára markáns globalizáció- és kapitalizmuskritikus álláspontot képvisel, mint publicista és egyetemi oktató. 

Kőszeg Ferenc útja szintén a demokratikus ellenzéktől vezetett a Parlamentbe, ott két cikluson keresztül képviselő. Miután 1998-ban nem szerzett mandátumot, minden munkaidejét a Magyar Helsinki Bizottságnak szentelte, ahol már azelőtt is tevékenykedett, sőt alapítója volt. Ez egyébként egy valódi, tényleges jogvédő szervezet, nem afféle pártszolgálatos operettjogvédők, mint amilyenek azóta elszaporodtak. Onnan ment nyugdíjba 2007-ben. 

Rajk László családi hátterével nem lehetett nehéz eljutni a demokratikus ellenzékig. A Demszky Gáborral a '80-as években szamizdat kiadót működtető Rajk például a jelvényük megtervezésével is segítségére volt a demokratikus ellenzéknek, majd az SZDSZ-nek. Az első és a második ciklusban is mandátumot szerez, 1996-ban erről a Tocsik-ügy kirobbanása miatt lemond. Azóta (is) építészként dolgozik, a napi politikában nem vesz részt, de nem távolodott el az SZDSZ-től. Legismertebb munkái talán a Corvin mozi belsőépítészeti munkái és a Lehel-csarnok, aminek a tervezője volt.

Az SZDSZ választási plakátján szereplő 1990-es csapatból tehát: 
- 1 fő az MSZP-hez igazolt
- 1 fő a Fideszhez igazolt
- 1 fő nem is lett igazából politikus
- 1 fő szélsőbalos lett
- 1 fő kiszorult a politikából és jogot védett a nyugdíjazásáig
- 1 fő visszament építésznek,

továbbá egy fő elhunyt. A tizenegy főből legalább négyen szakítottak látványosan a párttal, legalább hárman azóta is a párt alapemberei. Azt hiszem, egy szűk év múlva újra érdemes lesz leltárt készíteni. 
 

(kattintson a képre, megnyílik nagyobb méretben)

1989 tavaszán látszott először reális lehetőségnek, hogy valóban szabad választások eredményeként útnak induljon Magyarországon a demokrácia és többpártrendszerújabb kísérlete.

Eleinte azt lehetett sejteni, hogy ebben az új parlamentben a legerősebb erő az egykori állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) lesz. Ám egyre több és több, azelőtt elképzelhetetlen eseménytudatosította az emberekben, hogy itt tényleg komoly változások vannak folyamatban.

Mire elérkezett a választások időpontja, a szocialistákat az új erők lényegében leradírozták a politikai étlapról, amúgy kommunikációsan. Országosan csak mintegy 11%-ot, 535 ezer szavazatot kapott az egykoron 800 ezer tagot tömörítő állampárt utódja.

A szocialisták listáját böngészve - akár az itt szereplő budapesti területi listát, akár valamelyik megyeit vagy az országosat nézzük - el kell ismerni, hogy politikai és gazdasági értelemben igen erős csapattal indultak.

Bokros Lajos, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója, gyárvezetők, vezérigazgatók, főosztályvezetők, újságírók mellett megtaláljuk rajta a Baloldali Ifjúsági Társulás elnökét (Kiss Péter, ma tárca nélküli miniszter és képviselő) és alelnökét (Molnár Gyula, ma Újbuda polgármestere és képviselő)  is.

A választók szemében persze egyáltalán nem számított előnynek az államigazgatási, politikai, gazdasági tapasztalat. Sőt.

A budapesti listával négy parlamenti mandátumot nyertek el a szocialisták. Ezen felül az országos listáról is kaptak páran mandátumot az itt szereplők közül. Köztük Bokros Lajos, aki a Szabadon választott - Parlamenti almanach 1990 c. könyv 89. oldala szerint hat nyelven ír és beszél, valamint megalakulása óta tagja a Magyar Szocialista Pártnak.

Bár vasárnap estére nyilvánvalóvá vált, hogy hétfőn már nem folytatódik a blokád, a hétfői nap még részben annak jegyében telt.

Kezdődött mindjárt történelemórán. BZ tanár úr nagy szakmai tekintélynek örvendett az osztály körében, a taxisblokádot megelőző egy év történései közepette egyértelművé vált elveinek és szimpátiájának liberális volta, de nem egy volt egy térítő típus. Egész órán a blokádról volt szó, valahogy tanár is, diák is fontosabbnak tartotta, mint a kora középkort. Egészen összefüggő, logikus és jól felépített érvkészletet adott elő.

Azt elfogadta, hogy a magyar benzinár nem lehet messze a világpiacitól, de határozottan elítélte a bevezetés módját és különösen a kirobbant válság kormány általi kezelését. Az osztály többsége lényegében magáévá is tette a véleményét. Elfogadtuk, hogy tényleg nem szép dolog a helyhetósági választások miatt hónapokkal később, hirtelen, puccsszerűen emelni, nem szép dolog a lakosság által egyértelműen támogatott megmozdulás résztvevőit erőszakkal fenyegetni, nem szép dolog a közszolgálati médián keresztül pártrendezvényt szervezni, illetve demokráciákban merőben szokatlan, ha egy kormánypárt frakcióvezetője beül a közszolgálati tévé stúdiójába és felügyeli az adást.

Közvetlen utána következett az énekóra. NT tanár úr ismert volt mély, érzelmi és családi indíttatású nemzeti-konzervatív szimpátiájáról, ami akár a racionalitást is mellőzve volt képes őt a beszélgető- vagy vitapartner meggyőzésére sarkallni. Hát, ezen az órán nem volt szerencséje. Máig előttem van az arcára kiülő megrökönyödés, majd zavar, majd negyvenöt percnyi felháborodás, amit a tizenhat éves tanítványai okoztak: ellentmondtak neki, határozottan és ügyesen vitatkoznak vele. Nem hagyták magukat érzelmi alapon a gonosz, nemzetellenes taxis terroristák ellen hangolni, és nem hatotta meg őket, hogy a tanár úr nem tudott bejutni a kórházba a 91 éves dédnagymamájához.

Utólag visszagondolva, beírok egy nagy (immár posztumusz) pirospontot az adott gimnázium akkori igazgatójának az intézmény demokratikus és messzemenően toleráns légköréért. Ugyanis nem hogy nem érte semelyik diákot kellemetlenség a vitatkozás ténye vagy tartalma miatt, de minden tanár kifejezetten bátorította az önálló véleményalkotást, bármi is sül ki abból. Tartok tőle, hogy manapság nem ez jellemzi a középiskolákat.

Fizikaórán TE tanárnő nem volt hajlandó az ügy (párt)politikai hátterével foglalkozni. Ő kijelentette, hogy egyetért az áremeléssel, és ő demonstratíve szombat délelőtt tankolt, kényelmesen, a legmagasabb benzinárnál. Ezután egész komoly előadást hallhattunk tőle a magyarországi energiahelyzetről, nemzetközi trendekről, környezetvédelmi megfontolásokról. Hát, ezt is a blokádtól kaptuk. :)

És még mindig nem volt vége az ügynek. Iskola után hazaérve bekapcsoltam a tévét, mert úgy sejtettem, hogy jó kis napirend előtti szócsata lesz a parlamenti közvetítésben. Hát, nem csalódtam, akkori mércével mérve remek cirkusz volt.

Ez a szócsata méltó záróakkordja lett annak a pár napig tartó lázas állapotnak, amit 1990 őszén, a friss magyar demokráciában átélhettem. Történelminek tűnő eseményeket láthattam testközelből úgy, hogy közben nem éreztem magam veszélyben. Úgy éreztem, ez volt a mi kis ötvenhatunk.

A taxisblokádról elérhető egy 1996-ban készített dokumentumfilm a tecsőn, összesen hat részletben, összesen kb. egy óra. Ajánlani tudom az érdeklődőknek: 

A dokumentumfilm hat darabja: első, második, harmadik, negyedik, ötödik, hatodik.

 A taxisblokádot feldolgozó bejegyzéssorozat végére összeállítottam egy kivonatot az akkori parlamenti ülés jegyzőkönyvéből. Mai szemmel számomra feltűnő az a kimért, udvarias, kissé patetikus, de együttműködő, a másik szempontjait elismerő és megoldásra törekvő stílus, ami az akkori ülést jellemezte. De ne feledjük, akkor még szinte mindenki csak pár hónapja volt képviselő, jóindulatú kezdő volt a politikusi szakmában.

Horváth Balázs (MDF) a Kormány részéről:

A lezajlott események károkat okoztak az ország gazdaságának, és veszélyeztették az ország eddigi kedvezõ nemzetközi megítélését. Ezért a Kormány – annak ellenére, hogy maga mögött támogatást érzett – nem kívánt erõszakot alkalmazni, mert tudatában volt annak, hogy az országnak csak egy konszenzuson alapuló megoldás adhatja meg a feltétlenül szükséges stabilitást.

Kónya Imre (MDF):

Sajnálatos, hogy voltak olyan politikai erők, amelyek nemcsak a tiltakozókkal, hanem az általuk alkalmazott törvénytelen módszerekkel is azonosultak, és azt kifejezetten támogatták. (…) A tegnapi több tízezres tüntetés résztvevõi példát adtak minden politikai erőnek (derültség az SZDSZ soraiban). A tüntetés egyik jelszava az volt: „Alkotmányos rendet, vállaljuk a terhet!” A tüntetők a törvényesség, az alkotmányosság fenntartása mellett mutatták a kiutat, és biztosak vagyunk abban, hogy az ország túlnyomó többségének véleményét képviselik.

Pető Iván (SZDSZ):

Most már talán valamennyien egyetértünk abban, hogy Magyarországon a múlt héten nem valamiféle benzinárválság zajlott le, hanem nyílt politikai válság. (…) A társadalomnak vissza kell nyernie a hitet, hogy a Kormány igazat mond, lépései kiszámíthatóak, és a gazdasági kibontakozást szolgálják. Ez a Kormány az elsõ, valóban súlyos intézkedésének meghozatalakor nem bizonyult alkalmasnak arra, hogy a gazdasági stabilitás terheit elfogadtassa az ország népével.

Vincze Kálmán (FKgP):

Mindenekelõtt kinyilvánítjuk, hogy az áremelések nyomán kirobbant elégedetlenség valódi okát a teljes rendszerváltás elmaradásában látjuk, ugyanis a békés forradalom mindeddig nem rendezte újra a tulajdoni viszonyokat. Elmaradt a reprivatizáció és a földkérdés megoldása is. (…) Mindazonáltal koalíciós felelõsségünk tudatában is felhívjuk a Kormányt arra, hogy haladéktalanul lásson hozzá a politikai és gazdasági rendszerváltás megvalósításához, a békés forradalom beteljesítéséhez.

Horn Gyula (MSZP):

Sajnálatosnak tartjuk, hogy egy válsághelyzetnek kellett kikényszerítenie azt a megegyezést, amelyet tegnap lefolytattak. (…) Az események tanulságai közé tartozik, hogy mindannyiunknak végre abba kell hagynunk, fõképpen a Parlamentnek, a múltban való merengést. Meggyõzõdésem szerint teljesen igaza van annak a bölcs mondásnak, amely szerint nappal gyújt lámpást az, aki folytonosan a múlttal foglalkozik.

Orbán Viktor (Fidesz):

Elõször is le kell szögeznünk, hogy a Kormány hazudott. A benzinár emelését megelõzõ napon még tagadták másnapra tervezett intézkedésüket. Másodszor akkor hazudott, amikor az árak ilyen mértékû emelését a világpiaci árak változásával indokolta, holott világos számunkra, hogy ez csak kisebb részben volt oka lépéseiknek, valójában az államháztartáson keletkezett réseket akarták betoldozni. (…) Igaz ugyan, hogy nem a Kormány, csak a legnagyobb kormányzó párt, az MDF szervezte a Kormány melletti ellentüntetést, de a Kormány a Parlament ablakain kitörõ örömmel fogadta a felmentõ sereget. (Derültség a bal oldalon.)

Füzessy Tibor (KDNP):

Tegnap este a televízió jóvoltából az egész ország tanúja lehetett a társadalmi béke meghirdetésének. Örülnünk kellene annak, hogy ez így van. Mégis, a béke íze, a béke zamata egy kissé megkeseredik a szánkban, ha arra a háromnapos útra gondolunk, amely ehhez a békéhez elvezetett. Az ügy egyetlen érdemi kérdését, a benzinárak emelésének indokoltságát vagy indokolatlanságát, úgy gondolom, hogy itt hiába is próbálnánk eldönteni.

Torgyán József (FKgP):

(Orbán Viktor) megengedhetetlen hangot használt akkor, amikor azt a kifejezést használta, hogy a Kormány hazudott. A Házszabály 46. §-a értelmében a magáról megfeledkezõ képviselõtársat rendre kell utasítani, szükség esetén - megfelelõ javaslatra - az ülésnapról ki lehet zárni. (…)Ezért én tisztelettel kérem Elnök Urat, hogy szíveskedjék Orbán Viktort rendreutasítani és egyben õt felszólítani, hogy kövesse meg a Kormányt, kérjen elnézést és többet ilyen kifejezést a Házban ne használjon.

Orbán Viktor (Fidesz):

Nem óhajtok Torgyán úrnak válaszolni, ellenben a tisztelt, velem szemben ülõ parlamenti képviselõknek szeretném a figyelmébe ajánlani, hogy az a kifejezés, amit én használtam egyfelõl teljes egészében fedi a valóságot, másfelõl a legenyhébb volt arra nézve, amit használni lehetett. Köszönöm szépen. (Bal oldalon taps.)