Bár az 1989. november 26-i népszavazással, az annak kapcsán gyűjtött kampányanyagokkal már foglalkozott egy előző bejegyzés, azóta előkerült egy olyan dokumentum, ami a huszadik évfordulóhoz közeledve érdekes is lehet.

A dokumentum grafikailag nem különösebben érdekes: 12 sűrűn teleírt, A5-ös oldal.

Az oldalak: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12.

Az anyag egy amolyan "mit válaszolj, ha az állampolgár neked szegezi a kérdést" típusú gyűjtemény. Később ez a műfaj nagyon elterjedté vált a weben (FAQ , GYIK), de 1989 őszén még újdonságnak számított, a web kapcsán pedig még a feltalálási munkák folytak.

Nos, az SZDSZ kiskátéjának megfogalmazói sem éreztek rá azonnal a megfelelő stílusra. Rögtön az első kérdésben (Mi szükség van a népszavazásra?) hosszasan fejtegetik, hogy a köztársaság kikiáltását a hatalom gonoszul október 23-ára időzítette, a kormány csak beszél a jogállamiságról, de nem veszi komolyan, mert még ezt a népszavazást is el akarta szabotálni.

Ezért a népszavazás jelentheti majd a köztársaság igazi kikiáltását, azt, hogy nem az ideiglenes köztársasági elnök, hanem szavazópolgárok milliói kiáltják ki a köztársaságot.

Mintha csak egy másik versenyzőt (úgy tizenhat évvel később) hallanánk értekezni arról, hogy egy közjogi aktus mit is jelent valójában.

Természetesen az SZDSZ-nek nem lett volna szerencsés megmondani a népnek azt, amit valójában gondol a népszavazásról: azért kell a népszavazás, hogy ne a Pozsgay legyen a köztársasági elnök. Ha mostanában választanátok köztársasági elnököt, akkor ő futna be, mert népszerű a disznó. Ezért alapvető nemzeti érdek, hogy ne mostanában válasszatok, mert rosszul választanátok.

A nép és a média számára természetesen ennél kevésbé kendőzetlenül fogalmazott anyagot kellett gyártani. Például azt nagyon meg kellett magyarázni, hogy a nép most arról döntsön, hogy nem ő fog dönteni a köztársasági elnök személyéről.

"Miért nem tartja alkalmasnak az SZDSZ a népet arra, hogy köztársasági elnököt válasszon?" - szól a 6. kérdés. A válasz szerint szó sincs arról, hogy a nép ne volna alkalmas a vezető megválasztására, neeem. A helyzet nem alkalmas. Az a fránya helyzet, ugye, sajnos.

Alkalmatlan a helyzet azért is, mert az elmúlt évek az egyik fél jelöltjeit tették ismertté a közvéleményben. Ők naponta szerepeltek a TV-ben, az újságokban, míg a mai ellenzék szóbajöhető jelöltjei ismeretlenek. Hányan tudják ma az országban, hogy kicsoda Rácz Sándor vagy Für Lajos? 

Az a helyzet, amikor nem mi nyernénk, nyilvánvalóan alkalmatlan a szavazás lebonyolítására, ugye. Az országnak azóta egyébként módja volt Rácz Sándor és Für Lajos alapos megismerésére. Nos, mindketten sokkal alkalmasabbnak tűnnek a politikailag inaktív állampolgár szerepére, mint a politikuséra.

"Nem felesleges pénzkidobás az SZDSZ által kezdeményezett népszavazás?" - kérdezi a képzeletbeli állampolgár vagy médiamunkás. Ebből a kiskátéból megtudhatja 1989 SZDSZ-aktivistája, hogy ááá, dehooogy, sőőőt, épp ellenkezőleg! Hiszen: 

Aki takarékoskodni kíván az adófizetők pénzével, az IGEN szavazatával akadályozhatja meg a költséges és felesleges elnökválasztási kampányt. Elvégre az adófizetők pénzéből származik az a pénz is, amit az MSZP vagy a Hazafias Népfront elnökjelöltjeinek népszerűsítésére fordítana.

(Az SZDSZ népszavazási kampányára fordított pénz nyilván csak úgy termett az erdőben.)

A propagandabravúrt végül az SZDSZ-nek sikerült végrehajtania.  Az 1989. november 26-i népszavazáson az egyetlen valóban "éles" kérdésben, egészen csekély többséggel az SZDSZ álláspontja győzött, mintegy hatezer szavazatnyi különbséggel (0,15%). Ennek eredményeként az 1990-es parlamenti választásokig nem került sor a köztársasági elnök megválasztására, hanem még az MSZMP-többségű parlament által házelnöknek választott Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnökként látta el a feladatot.

Pozsgay Imre reményei a köztársasági elnöki pozíció megszerzésére szertefoszlottak, ami azért nem sorolható a nagy magyar nemzeti tragédiák közé. Pozsgay az 1990-es választásokon az MSZP listájáról mandátumot szerzett, ő lett az MSZP első frakcióvezetője. 1990 novemberében azonban kiült a függetlenek közé, a pártjától eltávolodott. Később több, méltán sikertelen próbálkozást hajtott végre a politika főtáblájára való visszakerülésre.

Az új parlament első ülésétől (házelnökként) Göncz Árpád lett az ideiglenes köztársasági elnök. Őt végül 1990. augusztus 3-án választotta "rendes" köztársasági elnökké az Országgyűlés, miután az MSZP által kezdeményezett népszavazás a köztársasági elnök közvetlen választásáról a nyár közepén, 1990. július 29-én megtörtént és érdektelenségbe fulladt.

Ez utóbb említett népszavazással majd egy későbbi bejegyzés foglalkozik.