A könnyebb elérés érdekében a blokád egyes napjaival foglalkozó bejegyzések linkjei:
(Az index.hu épp címoldalon foglalkozik a 20 évvel ezelőtti taxisblokáddal, és erre a blogra is hivatkoztak. Igazán rendes tőlük.)
(Rákattintva teljes méretben nyílik meg a kép)
"Húsz év múlva az ifjú vándor megpihen"
A mai napon búcsúzott el a fővárosi közgyűléstől Demszky Gábor, aki a rendszerváltás óta folyamatosan főpolgármester, ám az október 3-i választásokon nem indul, így ennek a korszaknak biztosan vége szakad.
Demszky Gábor valahogy mindig jókor volt jó helyen. Az 1990-es tavaszi parlamenti választásokon győztes MDF népszerűsége 1990 őszére megkopott. Az akkor még kétfordulós "helyhatósági választásokon" (az akkor még liberális Fideszben akkor még tag Ungár Klára visszalépésének is köszönhetően) válhatott főpolgármesteré az akkor 38 éves, dinamikus fiatalember. Az MSZP hallgatólagos támogatásával 1994-ben simán, 1998-ban különösen simán veri a jobboldal jelöltjét, Latorcai Jánost. 2002-ben annak ellenére győz a "független" Schmitt Pál ellen, hogy az MSZP külön jelöltet indít, ha nem is túl acélosat. 2006-ban ő az MSZP (és persze az SZDSZ ) hivatalos jelöltje: 1990-ben még biztos nem gondolta volna. Ekkor hajszállal nyer egykori párttársa, a "független" Tarlós István ellen, dacára a koalíció népszerűtlenné válásának, az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének.
A mai szemmel nézve számos naivitást és irreális elképzelést tartalmazó szórólapján visszaköszönnek Demszky rendszerváltás előtti tevékenységének nyomai, amit leginkább a demokratikus ellenzék, a Szegényeket Támogató Alap (SZETA) és a szamizdat jellemez.
Demszky a húszéves főpolgármesteri pályafutása során lényegében végig gúzsba kötve táncolt. Ennek fő oka az a fővárosi struktúra, amit éppen Demszky pártja, az SZDSZ dolgozott ki a rendszerváltáskor. Ehhez a struktúrához lényegében nem nyúlt hozzá az 1994-es MSZP-SZDSZ koalíció sem, így az 1994-től közvetlenül választott főpolgármester erős legitimitásához azóta is relatívan kicsi tényleges hatalom párosul.
Demszky Gábor a húszéves főpolgármestersége alatt nem gazdagodott meg, ami okkal hökkenti meg a magyar politikai élet aktív megfigyelőit. Éber ellenfeleinek az évek során egy horvátországi nyaraló és egy kedvezményes terepjáróhasználat ügyének felhánytorgatására futotta, ami még akkor is édeskevés, ha igaz.
Az 1989-es népszavazásról minden szavazásra jogosult állampolgár személyre szóló értesítést kapott, mint azóta minden választásról és népszavazásról. Az értesítő hátoldalán a szavazásra feltett kérdések pontos szövege is olvasható.
A bemutatott példányon a személyes adatokat természetesen olvashatatlanná tettem.
Az 1989. november 26-i népszavazással foglalkozó eddigi bejegyzések:
01-"Aki otthon marad, az a múltra szavaz"-1989
19-SZDSZ népszavazási kiskáté-1989
Bár az 1989. november 26-i népszavazással, az annak kapcsán gyűjtött kampányanyagokkal már foglalkozott egy előző bejegyzés, azóta előkerült egy olyan dokumentum, ami a huszadik évfordulóhoz közeledve érdekes is lehet.
A dokumentum grafikailag nem különösebben érdekes: 12 sűrűn teleírt, A5-ös oldal.
Az oldalak: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12.
Az anyag egy amolyan "mit válaszolj, ha az állampolgár neked szegezi a kérdést" típusú gyűjtemény. Később ez a műfaj nagyon elterjedté vált a weben (FAQ , GYIK), de 1989 őszén még újdonságnak számított, a web kapcsán pedig még a feltalálási munkák folytak.
Nos, az SZDSZ kiskátéjának megfogalmazói sem éreztek rá azonnal a megfelelő stílusra. Rögtön az első kérdésben (Mi szükség van a népszavazásra?) hosszasan fejtegetik, hogy a köztársaság kikiáltását a hatalom gonoszul október 23-ára időzítette, a kormány csak beszél a jogállamiságról, de nem veszi komolyan, mert még ezt a népszavazást is el akarta szabotálni.
Ezért a népszavazás jelentheti majd a köztársaság igazi kikiáltását, azt, hogy nem az ideiglenes köztársasági elnök, hanem szavazópolgárok milliói kiáltják ki a köztársaságot.
Mintha csak egy másik versenyzőt (úgy tizenhat évvel később) hallanánk értekezni arról, hogy egy közjogi aktus mit is jelent valójában.
Természetesen az SZDSZ-nek nem lett volna szerencsés megmondani a népnek azt, amit valójában gondol a népszavazásról: azért kell a népszavazás, hogy ne a Pozsgay legyen a köztársasági elnök. Ha mostanában választanátok köztársasági elnököt, akkor ő futna be, mert népszerű a disznó. Ezért alapvető nemzeti érdek, hogy ne mostanában válasszatok, mert rosszul választanátok.
A nép és a média számára természetesen ennél kevésbé kendőzetlenül fogalmazott anyagot kellett gyártani. Például azt nagyon meg kellett magyarázni, hogy a nép most arról döntsön, hogy nem ő fog dönteni a köztársasági elnök személyéről.
"Miért nem tartja alkalmasnak az SZDSZ a népet arra, hogy köztársasági elnököt válasszon?" - szól a 6. kérdés. A válasz szerint szó sincs arról, hogy a nép ne volna alkalmas a vezető megválasztására, neeem. A helyzet nem alkalmas. Az a fránya helyzet, ugye, sajnos.
Alkalmatlan a helyzet azért is, mert az elmúlt évek az egyik fél jelöltjeit tették ismertté a közvéleményben. Ők naponta szerepeltek a TV-ben, az újságokban, míg a mai ellenzék szóbajöhető jelöltjei ismeretlenek. Hányan tudják ma az országban, hogy kicsoda Rácz Sándor vagy Für Lajos?
Az a helyzet, amikor nem mi nyernénk, nyilvánvalóan alkalmatlan a szavazás lebonyolítására, ugye. Az országnak azóta egyébként módja volt Rácz Sándor és Für Lajos alapos megismerésére. Nos, mindketten sokkal alkalmasabbnak tűnnek a politikailag inaktív állampolgár szerepére, mint a politikuséra.
"Nem felesleges pénzkidobás az SZDSZ által kezdeményezett népszavazás?" - kérdezi a képzeletbeli állampolgár vagy médiamunkás. Ebből a kiskátéból megtudhatja 1989 SZDSZ-aktivistája, hogy ááá, dehooogy, sőőőt, épp ellenkezőleg! Hiszen:
Aki takarékoskodni kíván az adófizetők pénzével, az IGEN szavazatával akadályozhatja meg a költséges és felesleges elnökválasztási kampányt. Elvégre az adófizetők pénzéből származik az a pénz is, amit az MSZP vagy a Hazafias Népfront elnökjelöltjeinek népszerűsítésére fordítana.
(Az SZDSZ népszavazási kampányára fordított pénz nyilván csak úgy termett az erdőben.)
A propagandabravúrt végül az SZDSZ-nek sikerült végrehajtania. Az 1989. november 26-i népszavazáson az egyetlen valóban "éles" kérdésben, egészen csekély többséggel az SZDSZ álláspontja győzött, mintegy hatezer szavazatnyi különbséggel (0,15%). Ennek eredményeként az 1990-es parlamenti választásokig nem került sor a köztársasági elnök megválasztására, hanem még az MSZMP-többségű parlament által házelnöknek választott Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnökként látta el a feladatot.
Pozsgay Imre reményei a köztársasági elnöki pozíció megszerzésére szertefoszlottak, ami azért nem sorolható a nagy magyar nemzeti tragédiák közé. Pozsgay az 1990-es választásokon az MSZP listájáról mandátumot szerzett, ő lett az MSZP első frakcióvezetője. 1990 novemberében azonban kiült a függetlenek közé, a pártjától eltávolodott. Később több, méltán sikertelen próbálkozást hajtott végre a politika főtáblájára való visszakerülésre.
Az új parlament első ülésétől (házelnökként) Göncz Árpád lett az ideiglenes köztársasági elnök. Őt végül 1990. augusztus 3-án választotta "rendes" köztársasági elnökké az Országgyűlés, miután az MSZP által kezdeményezett népszavazás a köztársasági elnök közvetlen választásáról a nyár közepén, 1990. július 29-én megtörtént és érdektelenségbe fulladt.
Ez utóbb említett népszavazással majd egy későbbi bejegyzés foglalkozik.
Az állampárt 1989-ben végérvényesen elfogadta, hogy előbb-utóbb szabad, demokratikus választásokon kell megmérettetni magát és erre készülni is kezdett. A párt 1989 októberében nevet, vezetőséget és irányvonalat váltott, egyfajta eurokonform szociáldemokrata pártként pozicionálva magát.
Az új alakulat nem is rajtolt rosszul. Az egykori 800 ezres tagságból ugyan csak néhány tízezren léptek be az új pártba, de a nulláról induló, új szervezetekhez képest ez jelentős előnynek számított. Adott volt továbbá a tagság mellett a szervezeti rend, társadalmi beágyazottság, kapcsolati háló, ingó- és ingatlanvagyon is. Az ingatlanvagyonból persze később a többi párt is kapott bőven. Még eladásra is jutott nekik belőle.
Új pártot hozott létre az egykori MSZMP régi rendszerhez hűséges tagsága is. Az új párt neve azonos volt a régi állampártéval, tagsága is onnét verbuválódott, az infrastruktúrát és a vagyont illetően azonban igen periférikus helyzetben találták magukat.
Az MSZMP hitelesen és sikeresen képviselte mindazt, amit a magyar lakosság elsöprő többsége határozottan elutasított 1989-től úgy 1992-ig: a gondoskodó-atyáskodó-simogató-büntető államot, a barna öltönyökhöz viselt szürke nejlonzoknik és számzáras aktatáskák világát, a tízsoros bevezetővel kezdődő, hivataloskodó és politikai célozgatásokban gazdag politikai nyilatkozatokat, amiket megfogalmazóik a tévéhíradó kiemelt hírei között szerettek volna viszontlátni.
Az új alakulat a rendszerváltás, a demokrácia, a verseny és a szólásszabadság gondolatával ugyanolyan gyorsan és bennsőből eredően barátkozott meg, mint bármelyik embertársunk a foghúzáséval. Nem volt azonban más lehetőségük, mint elindulni a választásokon, és minimális programként abban reménykedni, hogy a listás szavazatok tekintetében átugorják az akkor még 4%-os bejutási küszöböt.
Az MSZMP az 1990-es kampányban kibocsátott legerősebb üzenetét fogalmazta meg az oldal tetején látható szórólapon. Már akkor tudható volt, hogy teljesen sikertelenül riogatnak a tőkések szolgálatával. A magyar társadalom még egyáltalán nem haragudott a tőkésekre ezidőtájt, inkább egyfajta pozitív várakozással tekintett az eljövetelükre. Hiszen a tőkés országokban árubőség van, Gorenje hűtőt, olcsó kávét és szexkazettát is lehet kapni a Mariahilferstrasse üzleteiben.
A nagygazdák süvegelésének kényszere pedig még irreálisabban hangzott, mint a tőkések szolgálata. Nem is került sor a bevezetésére azóta sem, bár erre vonatkozó igényt regisztráltak.
Ezt szórólapot több méretben terjesztették, a motívumot A1-es méretű plakátként is használták. A fenti két kép egy A5-ös szórólap két oldalának szkennelt változata.
Az MSZMP egyébként nem került be a Parlamentbe az 1990-es választásokon, a megszerzett 3,68% nem volt ehhez elég. A legjobb eredményüket 1998-ban érték el 4,08%-kal, ám eddigre már rég 5%-ra emelték a bejutási küszöböt.
De ez már egy másik bejegyzés témája lesz.
