1956. novemberében szokatlan történések sorozata vezetett ahhoz, hogy kicsúszott az irányítás a kezükből, még ha csak egy rövid időre is. Részlet a lezajlott eseményeket utólagosan rekonstruáló jelentés szövegéből: 

"A Földi Történelmet Felügyelő Hivatal jegyzőkönyvei szerint 1956. november 3-án a hajnali órákban a Hivatal főépületében tervezett karbantartást hajtottak végre. A vasárnap hajnali időpont ellenére a hivatal épületében erős dolgozói jelenlét volt tapasztalható. Teljes létszámban jelen volt a Szovjetunió és az USA történelmét felügyelő két főosztály állománya, továbbá a legtöbb nagyhatalomért és egyéb európai országokért felelős munkatársak is az épületben tartózkodtak.

A menedzselt események alakulása folytán a Hivatal működésének intenzitását mérő Történelmi Interakciós Index a tizenkétszerese volt a hétköznapokon megszokott szintnek, így a munkavégzéshez szükséges tényleges erőforásigény százszorosan haladta meg az erre az időszakra tervezettet.

Az extrém túlterhelés hatására az ügyviteli rendszer leállt, amit a karbantartás során átmenetileg kikapcsolt monitoringrendszer nem jelzett és javított azonnal, csak a leállást követő visszakapcsolás után. Így rövid időre a teljes irányítóközpont elvesztette uralmát a folyamatok felett. A Hivatal globális ügymenetére a hiba nem volt jelentős hatással, a néhány földi percnek megfelelő szünetet követően minden kapcsolat helyreállt, egyetlen kivétellel.

A kivételt a Magyar Alosztály állománya képezte. A Magyar Alosztályt a leállást megelőzően rövid idő alatt többször is más és más főosztály irányítása alá helyezték. Ám az ügyviteli rendszerben a leállás során adatvesztés történt, helyreállításkor ezeket a szervezeti struktúrára vonatkozó adatokat a rendszer nem volt képes pontosan rekonstruálni. Ezt az alosztály felhasználói úgy érzékelték, mintha feloszlott volna az alosztály.

Mivel az előzetesen lezajlott folyamatok alapján ez a szervezeti változás életszerűnek tűnt, az alosztály dolgozói nem gyanakodtak hibára. Így nem kértek segítséget, hanem arra vártak, hogy megérkezzen az őket új munkakörbe delegáló parancs. A hibára végül akkor derült fény, amikor letelt a Működési Szabályzatban rögzített maximális tétlenségi idő és a dolgozók új feladatért fordultak a központhoz. Ezt követően a hibaelhárítás a Szabályzatban foglaltaknak megfelelően történt.

Az eseménysorozat hatására a Földi Történelmet Felügyelő Hivatal ötven földi évnek megfelelő időtartamra elvesztette irányítását a magyarországi folyamatok felett.

A Bizottság megállapította, hogy a bekövetkezett irányításvesztés ügyében nem állapítható meg konkrét személy szándékos vagy gondatlan magatartása.

A Bizottság javasolja a Karbantartási Szabályzat átdolgozását a rendszeres karbantartások időbeli áthelyezésének lehetővé tétele érdekében, ha ez a működés sajátosságai miatt szükségessé válik. Javasolja továbbá a Hivatal szervezeti struktúrájában bekövetkező változások részletes naplózásának bevezetését."

Az irányításvesztés idején lezajlott eseményeket szemtanúk beszámolói alapján próbáljuk rekonstruálni: 

1956. november 4-én megalakult a Nemzeti Felemelkedés Kormánya, amelynek vezetését a politikában korábban teljesen ismeretlen, karizmatikus személyiségű Rádák Jónás vállalta magára, nagy nehezen. A különböző tisztségeket az általa kiválogatott, politikai értelemben addig szintén ismeretlen személyek látták el, akikkel Rádák Jónás zömében a Taknyos Varjú Italmérésben barátkozott össze.  Az új kormány vezetője rövid rádióbeszédet intézett Magyarország népéhez: 

"Magyarok! Testvérek! Hazafiak! Katonák! Polgárok! Tudjuk, mi a dolgunk. Álljatok mellénk!"

Az új kormány megalakulásának hírére általános nyugalom, béke, szeretet és egyetértés lett úrrá az országon. Koccintottak egyet a nagy ijedtségre azok, akik eddig a nyílt utcákon lőtték egymást. Vidáman barátkoztak egymással a Köztársaság téren meglincselt kiskatonák szülei és a Kossuth-téri sortűz áldozatainak testvérei. "Most már úgyis minden jó lesz" - ismételgették és egymás hátát lapogatva, tréfálkozva emlegették fel a vicces besúgásokat, padláslesöpréseket, meg a jó kis háborús komiszságokat a szomszéd család táborba küldésével és a lakásuk elfoglalásával.

Mindszenty József újabb rádióbeszédet intézett a néphez. "Hagyjátok a csudába az egyházi birtokokat, nem való az nekünk, csak poénkodtam a múltkor. Osszátok szét a szegények között" - harsogta.

A Kormány utasításba adta, hogy a hatalom megszilárdítása érdekében legalább négyszáz embert fel kell támasztani. Ügyelni kell rá, hogy a feltámasztások minél nagyobb nyilvánosság előtt kerüljenek végrehajtásra, okulásul az új kormánnyal valami tévedés miatt még mindig nem rokonszenvező elemeknek.

- Imre bazmeg, mondd meg, mi legyen. Legyél te a főnök, ha akarod!
- Haggyá má a faszba, Jónás. Elmegyek nyaralni inkább, legyél te a jani.

Az utcákon csapatokba verődött suhancok követelték az iskolák mielőbbi megnyitását, a tanítás újraindítását. "Akar a fene forradalmasdit játszani, géppisztolyokkal nagyképűsködni az utcán, amikor tanulhatunk is. Fiatalok vagyunk, nyugalmat, verslábakat és megoldóképletet szeretnénk!" - kiabálták mosolyogva.

Rádák Jónás egyfajta saját milíciát is szervezett a rend fenntartására, mert a hozzá hű rendőröket és katonákat nem találta elég kedvesnek egy ilyen feladatra. A milícia tagjai esténként bekopogtattak a családokhoz, megkérdezték, hogy van-e valami gond, kapni-e húst a boltban, nem ítélik-e túl magasnak a lakbért, kérnek-e egy kupica pálinkát.

A konszolidáció emblematikus napja lett a következő év május elseje. "Mindenki tegyen azt, ami jólesik! Kiránduljon, kocsmázzon, gyakorolja a szorzótáblát a gyerekkel!" - hirdette meg Rádák Jónás. Milliók vettek részt az új, stabilizálódó vezetés által meghirdetett országos szabadfoglalkozáson. Néhány év múlva meghirdethető lett az "aki ellenünk van, az mostmár tényleg ne hülyéskedjen tovább" politikája.

Így, hogy megfelelő vezető volt az ország élén, egycsapásra megjavultak a dolgok.

A nép a legnagyobb egyetértésben látott hozzá a károk helyreállításához. Az emberekből eltűnt az irigység, a hatalomvágy és a törtetés. Teljes volt a foglalkoztatás, senkinek sem kellett a munkanélküliségtől félni. Mégis, mindenki teljes erőbedobással dolgozott, nem volt lazsálás. Mindenki számára elérhető lett az egészségügyi ellátás, ami ingyenes volt, mégsem vásárolt senki magának jobb ellátást hálapénzért. Aki dolgozott, az előre jutott. Mégis, nem szakadt szét a társadalom.

Megteremtődött a szólásszabadság, mégsem öntötte el az országot a gagyi. Mindenkinek járt az oktatás, ami magas színvonalú volt, ugyanakkor személyiségközpontú is, emellett biztosította a választás lehetőségét. Mindenki mehetett egyetemre, mégis, pont annyian mentek, ahánynak utána munka is jutott. A magyar gazdaság egyszerre őrizte meg védettségét, biztonságát, valamint versenyképességét a nemzetközi mezőnyben.

És nem lett Magyarországból sem legvidámabb barakk, sem legszomorúbb bevásárlóközpont. És tényleg, csak a vezetőn múlt az egész.