1990. október 25-e csütörtöki nap. Az éppen több, mint egy éve kikiáltott Magyar Köztársaság polgárainak életét irányító törvényeket egy hat hónapja megalakult parlament hozza, azok végrehajtásáról egy öt hónapja hivatalban levő kormány gondoskodik. A demokrácia helyi szintjén, a településeken a két hete lezajlott helyhatósági választásokon győztes képviselők vagy a testületeket alakítják, vagy azon törik a fejüket, hogy kit válasszanak polgármesterré.

A Magyar Köztársaság kormányfője két napja kórházban van, egy napja egy műtétet is végrehajtottak rajta. A kormányszóvivő szerint csak egyszerű kivizsgálásra ment be, ami már régóta esedékes, és nem igaz, hogy emiatt halasztották el izraeli útját, mert annak egyébként sem volt még pontosítva az időpontja, dehogy is.

A kormányülést követő sajtótájékoztatón, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium szóvivője bejelenti, hogy a kormány másnap 0 órától a benzin árát 65 százalékkal, a gázolaj árát 90 százalékkal felemeli. A nagymértékű áremelés hírére a lakosság hűvös profizmussal reagál és azonnali gyors felvásárlásba kezd. Hosszú sorok kígyóznak a benzinkutaknál, hogy még éjfél előtt tankoljanak, amennyit csak lehet. Este néhány száz taxis eltorlaszolja Budapest hídjait és stratégiai fontosságú közlekedési csomópontjait. A blokád vidéki városokra is kiterjed. Ezzel kezdetét veszi a bő három napig tartó lázas állapot, a taxisblokád.

Akkor, csütörtök este a gimnázium dísztermében rendezett színházi előadásról tartottam hazafelé. A Tétényi út és a Hamzsabégi út kereszteződésénél levő Shell-kútnál arra lettem figyelmes, hogy megkezdődik az a benzinért álló autósor, ami csak három megállóval odébb, a Szakasits Árpád út (ma Etele út) kereszteződésénél ér véget. Őszintén sajnáltam azokat, akik nem fognak sorra kerülni az éjfélig hátralévő két óra alatt.

Hazaérve kiderült, hogy a nap folyamán apám is értesült az áremelésről. Mégpedig időben, mert munka közben szinte folyamatosan rádiót hallgat, azóta is. A fent már említett hűvös profizmus nála biztos gyakorlati érzékkel egészült ki. Az autóval történő reménytelen sorbanállás helyett a benzinkút közvetlen közelében leparkolt, majd gyalog megközelítve a kutat, a kezelőjét együttműködésre bírta. Ezt követően két húszliteres kanna segítségével kétszáz liter benzint halmozott fel egy hordóban: ezzel telt a délutánja. 

A blokádról szóló híreket és híreszteléseket nagy izgalommal fogadtam, de valahogy hittem is benne meg nem is. A közhangulat akkoriban nagyon erősen elutasította az erőszakot, és úgy általában mindent, amiből lövöldözés lehet, vér folyhat, pincébe kell menni, vagy bármilyen módon problémát okozhat a politikai széljárás akármilyen fordulatát követően is. Hihetetlennek tűnt, hogy tényleg blokád lesz. De lett.

A blokád kezdetéről a másnap reggel megjelenő újságok még csak roppant szűkszavúan tudtak írni. Október 26-án, péntek reggel iskolába igyekezvén mozdulatlan, tömött, kamionokkal gazdagon tűzdelt autósor várakozott és szokatlan csend honolt a Bocskai úton. Ahol máskülönben fél Európa kamionforgalma haladt át akkoriban, mert az M0 még alig létezett, nem ért el az M1-esig.

A pénteki nap történéseiről a következő bejegyzésben lesz szó.